Mit írtak rólunk



„Magyarországon, Pátyon kívánom kiteljesíteni az életemet!”

(Beszélgetés Kristin Jagerral)

 

„Boszorkányok pedig nincsenek!” A történelemből tudjuk, hogy Könyves Kálmán királyunk óta ez a kérdés, már nem kérdés!

Mi férfiak, persze gyakran boszorkányoknak mondjuk, gondoljuk hölgy ismerőseinket, de e vélekedésünk inkább dicséretet jelent, hiszen a „boszorkányok” nélkül mi lenne velünk?

A pátyi Bellandor Lovasközpont fő „boszorkánya” Halmai Anikó, a lovarda tulajdonosa elhatározta, hogy ez évben megünnepelik a Walpurgis éjszakát, a boszorkányok éjszakáját. A német származású igazgatónő tradíciót szeretne teremteni a német mondavilág nagy tavaszi ünnepéből (április 30.), hiszen a legszebb boszorkányok Magyarországon teremnek.

Terve megvalósításához kitűnő segítőre akadt munkatársában, a szintén német Kristinben.

A csinos lány története nem szokványos! Hogyan, miképpen kerül ebben az átpolitizált Európában, a gazdag Németországban élő fiatal Magyarországra?

Erre voltam kíváncsi, amikor feltettem kérdéseimet.

 

Mesélj családodról, gyermekkorodról!

 

Neubranderburgban születtem egy német kisvárosban. Édesanyám a kereskedelemben dolgozik, édesapám katonatiszt a német hadseregben. Én sajnos egyke vagyok. Az általános iskola elvégzése után kitanultam a szociális segítő szakmát, majd elvégeztem a 4 éves Keresztény Ifjúság Segítő Akadémiát, amely nálunk pedagógusi diplomát jelent.

 

A németországi munkahelyeid köthetők végzettségedhez?

 

Igen! Hátrányos helyzetű és sérült gyermekeket oktattam óvodában és intézetben.

 

Tudom, hogy életed fontos szereplői a lovak, mikor kezdődött ez a szerelem?

 

Már 6 éves koromban elkezdtem lovagolni. 13 éves koromban szüleim megajándékoztak egy pónival (ma is hűséges társam). Nem a lovaglás, hanem inkább a ló volt érdekes, fontos számomra. Hamar rájöttem arra milyen hatalmas kincs a lovakban rejlő testbeszéd, a környezethez fűződő érzékenységük, a tükör, amit az embereknek mutatnak.

 

Mennyire befolyásolták a lovak munkádat, környezetedet?

 

Nagyon! Egész eddigi életemet meghatározta a lovakkal való kommunikáció és törődés. Az eredeti szakmám mellé lovasoktató asszisztensi és western lókiképzői oklevelet is szereztem. Sőt, a versenyzésbe is bele kóstoltam.

 

Hogy jutott eszedbe, hogy Magyarországra gyere?

 

Ez a véletlen műve volt! Sajnos Németországban szinte lehetetlen volt, hogy szakmámat és a ló imádatomat összekössem. Kihasználtam az EU előnyét és internetes hirdetést adtam fel állás ügyben. Közben megláttam egy magyar hirdetést, ahol lóval is foglalkozó munkatársat kerestek, az én szakmai területemen. Telefonon beszéltem a Bellandor vezetőjével és valószínű, jó benyomást keltettem, mert meghívást kaptam két hét ismerkedésre, a helyszínen.

 

Tudtál valamit Magyarországról, voltál már nálunk?

 

Nem. Keveset tudtam az országról, azt is csak a német médiából, ami nem volt túl pozitív vélemény. A saját tapasztalataimra akartam építeni, ezért belevágtam a „kalandba”.

 

Mit tapasztaltál?

 

Már több hónapja vagyok itt, véglegesítettek, megkaptam a gyakornoki állást. Eddig csak csupa jót tudok mondani. Ez nem csak a munkámra, az állásomra vonatkozik, hanem az országban tapasztaltakra is. A magyarok vendégszeretők, befogadják és megértik az idegeneket (persze, ha mi is betartjuk a helyi szabályokat) szabadon beszélhetek és élhetek, pozitív az emberek jövőképe. Munkám gyakorlatilag az álmaim beteljesülését jelenti. Oktatok, segítségre szoruló gyermekekkel foglakozhatok eseményeket szervezhetek (Walpurgis éj, család és gyermeknap). Szükség esetén besegítek ló barátaim gondozásában, ápolásában.

Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam póni lovam idehozatalára is.

A lovardában egy mini német közösség alakult ki. A közösséget a vezetőnő egy lóápoló munkatársam egy most érkező német gyakornok no meg a német pónim alkotják, nem is beszélve kedvenc tengerimalacaimról.

Ki gondolta volna ezt néhány évvel ezelőtt? – teszem hozzá

Úgy érezzük, hogy egy család tagjai lettünk!

 

Nem hiányoznak a szülők, Németország?

 

Igen, hiányoznak! A szüleim azonban boldogok, mert látják, harmóniában élek magammal és a hivatásommal. Rövidesen meglátogatnak! Remélem a helyszínen ők is látni, érezni fogják, amit én is érzek, látok és tapasztalok. 

 

Hogyan tovább?

 

Hosszútávra tervezek. Biztos vagyok abban, hogy Magyarországon, Pátyon kiteljesedik az életem. Remélem itt találom meg a páromat is (nem baj, ha magyar!).

Örülök és boldog vagyok, mert most már egy sokak által is irigyelt országban és helyen élhetek.


Mit mondanak rólunk

 

Harvadtól Pátyig

 

Magyarország belépését az EU-ba számos történelmi esemény és igény indokolta. Az okok felsorolását most mellőzve csak egyetlen tényezőt emelek ki: a szabad munkaerővándorlás igényét. Belépésünk előtt a környező országokhoz - de elsősorban Romániához - hasonlóan számtalan ember szeretett volna nyugaton dolgozni, tanulni, ám ehhez hiányoztak azok az államközi egyezmények, amelyek a munkavállalást legálissá tették volna bárki számára is, mégpedig bürokratikus engedélyezési eljárások nélkül. Bár kvóták alapján dolgozhattak magyarok ezrei már korábban is Ausztriában, Németországban, stb., de nagyon sokan munkavállalási engedély nélkül tették ezt, kockáztatva a büntetőjogi következményeket is. Az EU-hoz (és EGT-hez) való csatlakozásunk után bürokáciamentessé vált a munkavállalói út bizonyos országokba (Egyesült Királyság, Írország, Svédország) de számos ország még évekig korlátozta hazánkkal szemben a szabad bevándorlást - legtovább pl. Hollandia, Ausztria -, félve, hogy munkaerőpiacát elárasztja az olcsóbb magyar munkaerő. Ezeket figyelembevéve viszont minden honfitársunk szabadon mérlegelhette, hogy alkalmas-e a külföldi munkavállalásra, megéri-e neki a magasabb fizetés, képes-e hosszútávon elviselni a kinti körülményeket, vállalja-e a megtűrt, és gyakran lenézett másodrangú ember szerepét? Számos fiatal honfitársunk dilemmázott, hogy intenzív tanulással elsajátítja a célzott ország nyelvét, nem az anyanyelvén, ráadásul idegen környezetben folytat tanulmányokat, majd munkát is vállal ott, vagy pedig tudását inkább hazahozza. Az új lehetőségek következtében sokan választották/választják a több fizetéssel kecsegtető külföldi munkát, mégha a hónap végén a lakhatási költségek miatt már nem is oly kedvező a pénzügyi mérleg, melyet súlyosbíthat a család, és a megszokott, szeretett hazai környezet nehezen viselhető hiánya is. A nagy számú külföldön dolgozó és tanuló honfitársunk nem ún. “klasszikus” migrásként, hanem a jobb boldogulás reményében, de legtöbben remélhetőleg a visszatérés tudatában mentek és mennek külföldre.

Az utóbbi időben, amikor a magyar gazdaság jelentős fejlődésnek indult, a hazai munka és tanulási lehetőségek kibővültek, elkezdődött egyfajta felzárkóztatás a bérek tekintetében is az EU-s átlaghoz, így egyre többen jöttek, jönnének haza, magukkal hozva tudást/tapasztalatot. Sokan döntöttek úgy, hogy nemzeti, családi, világnézeti identitásuk miatt is végül Magyarországon kívánják hasznosítani azon készségeket, amelyeket külföldön szereztek.

Ezekkel a gondolatokkal ültem le Janovicz Lizával, hogy magyarázatot kaphassak döntéséről, miszerint magyar és angol diplomával, harvardi posztgraduális tanulmányokkal és 3 idegen nyelv ismeretével, és számtalan külföldi ajánlattal a zsebében mégis úgy döntött, hogy Magyarországon fogja megvalósítani álmait. Belevág egy olyan projektbe, ami ma még Európában is újdonság.

Liza 7 éves korában került ki Franciaországba, ahová édesanyja férjhez ment. Kisgyermekként nagyon kötődött vállalkozószellemű anyai nagymamájához is, aki Lizába oltotta a nemzet, az anyaföld és a család szeretetét és tiszteletét. Ugyancsak nagy hatással volt rá anyai nagybátyja, aki folyamatos tanulásra és fejlődésre bíztatta. Liza gyakran látogatott Magyarországra is, s gimnáziumi évei alatt egy középiskolai évet az amerikai Buffaloban járt középiskolába, miközben Dr. Forgách Péter szemorvos és fáradhatatlan Felesége vendégszeretetét élvezte, melyért örökké hálás Nekik. Az utolsó gimnáziumi évet pedig a budapesti Francia Gimnáziumban végezte el. Eredménye alapján mindenhova felvették ahová jelentkezett (pl. francia-angol-magyar szak Sorbonne, Párizs), de ő a Pécsi Egyetem angol nyelvű klinikai pszichológia szakát választotta, mivel a visszajelzések - és saját önismerete alapján - ehhez kivételes érzéke és tehetsége volt (már gyermekkorától kezdve). 

Az egyetem mellett különböző munkákat vállalt a családja által alapított cégeknél. Tevékenysége szorosan kapcsolódott választott szakmájához, hiszen HR feladatokat is végzett. Időközben felvették az ELTE doktori iskolájába, majd elvégezte a Buckinghami egyetem HR mesterképzését, és további tanulmányokat folytatott a Harvard Egyetem HR képzésén, majd nemzetközi kapcsolatok szakán is. Mindezeknek köszönhetően a magyar és francia anyanyelvei mellett angolul felsőfokon beszél, spanyolul pedig alapfokon. 

Tanulmányai és munkái mellett gyermekkori álmának és kedvtelésének hódolt. Lovakkal foglalkozott, lovagolt és minél mélyebb és összetettebb ismereteket akart szerezni a lovak világáról. Nagy segítségére volt, hogy hosszú időt tölthetett el spanyol mesterek társaságában, a híres andalúz lovak világában, akik számára a ló elsősorban partner volt, és nem a lovaglás mint sport, hanem a lovakkal való együttműködés és kommunikáció képezte a velük való munka alapját, eközben lovasedzői és lovasterapeuta vizsgákat is tett.

Mindezek révén megismerhette a lovak kivételes szerepét a gyermekek és felnőttek pszichés eredetű betegségeinek kezelésében, és megtapasztalhatta az állatvilágban egyedülálló képességeiket olyan „gyógyíthatatlan” problémák megoldásában, amelyek ma már világszerte ráirányították a figyelmet a lovasterápiára. Pszichológus szupervizora Bagdy Emőke professzor asszony lett, a nemzetközileg is elismert szaktekintély.

Körülményei - beleértve saját jól végzett és eredményes munkáját a vállalkozások területén - lehetővé tették számára, hogy olyan saját lova legyen, akivel azonos hullámhoszzon van, rezgéseit, hangulatait, reakcióit tökéletesen ismeri, s amellyel így tökéletes harmóniában próbálhatta ki a számtalan stúdiumában szerzett tudását, s szerzett egyedülálló tapasztalatokat a közös munkájuk révén.

Számtalan fejvadász cég kereste meg, ő azonban kivárt. Várta azt a pillanatot, amikor már megérlelődött benne a végső elhatározás, a válasz a hogyan továbbra?

A pillanat akkor jött el, amikor lovának helyet keresve megismerkedett a pátyi Bellandor lovasközpontban folyó szakmai munkával, és a szemléletéhez közelálló körülményekkel. Párja gyermekkora óta szintén megszállottja a lovaknak, így hobbija a lovak lábanatómiájának helyes működése lett. Kitanulta a kovácsmesterséget, s ezzel “gyógyít”, miközben évfolyamelsőként végzi az ELTE jogi karát levelező tagozaton. Ő és Liza tehát úgy döntöttek, hogy szülőhazájuk az, ahol álmaikat meg fogják valósítani!

Mi volt az álom?

Olyan terápiás központot kialakítani, ahol a lovak segítő közreműködése ötvözhető a tanulmányai során megszerzett tudásával, s melyek segítségével az egyre gyakoribb pszichés betegségeket akár gyermeknél, akár felnőttnél gyógyítani lehet. Ezek a pszichés problémák - elidegenedés, magány, depresszió, fóbiák, játékfüggőség, stb. - a COVID lezárások alatt és miatt a gyermekeknél már-már “járványszerű” méreteket öltöttek. Azért tartja különlegesnek az említett - pszichológus és ló - együttesen gyógyító szerepének összevonását, mert az EU-s és magyarországi gyakorlatban is kiemelt feladatként szerepel a pszichés betegségek minél hatékonyabb terápiája. Liza a komplex tudása mellett más szakterületek szakembereinek - pl. gyógypedagógus - bevonásával kívánja kihasználni a lovakban rejlő kivételes adottságokat ott, ahol ez a hatékony terápiához szükséges. Ő is tudja, hogy a külföldi állásajánlatok lényegesen jobb anyagi lehetőséget biztosítanak, nagyobb támogatási összegek állnak rendelkezésre, sőt néhány országban a lovakhoz köthető terápia TB-támogatást is kap. Magyar gyökerei, a nemzet, a nép iránt érzett szeretete, családi kötődései és a sikerbe vetett reménye mégis hazahozta.

Ekként vezette tehát Lizát a tudásvágy és tapasztalatszerzés a Harvardig, majd gyökerei, és  jövőbe vetett hite pedig a Harvardtól “Pátyig”.